Huszonkét fiatal képzőművész tavaszi tárlata a MANK Galériában

A május 5-ig látható kiállítás 22 művészét pályázat útján választotta ki a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) által felállított szakmai kuratórium – közölte a MANK. A tárlaton a festmények mellett grafikákat, szobrokat, kollázst és hanginstallációt is bemutatnak. A fiatalok munkái többek között társadalmi jelenségekkel vagy az emlékezés gondolatkörével is foglalkoznak. Mint írják, hetven pályamű közül választotta ki a tárlat alkotásait a MANK által felállított szakmai zsűri Knyihár Amarilla és Baksai József, a Szentendrei Régi Művésztelepen alkotó művészek, valamint Sipos Tünde művészettörténész, a kiállítás kurátora. A tájékoztató idézi Sipos Tünde…

Teljes cikk

Art Capital 2019: az idei fesztivál a Régi és új álmok jegyében zajlik majd

Régi és új álmok címmel nyílik meg május 25-én Szentendrén a 4. Art Capital képzőművészeti fesztivál, amelyen 14 helyszínen 16 tematikusan összekapcsolódó, kiemelt tárlat látható szeptember 1-ig. Gulyás Gábor, a fesztivált szervező Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója, az Art Capital főkurátora a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a nemzetközi projekt kiállítói között van Dimitrij Kavarga, Eva Schlegel, Nagy Kriszta, Florin Stefan és Csákány István is. A kiállításokhoz kapcsolódva további 91 önálló programot szerveznek: a tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások mellett irodalmi, filmes programok várják a látogatókat és saját színházi bemutatót is tartanak. A…

Teljes cikk

Ez már a második plakátaukció lesz: FALRA FEL 2.0

A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, több mint 200 tételből álló aukciót rendeznek filmes, zenei, kiállítási és reklámplakátokból április 12-én a budapesti Kortárs Építészeti Központban. A Múzeum Antikvárium, a Plakátfiú és a Gallery 567 szervezésében megvalósuló második árverésen különleges, hirdetménynek vagy éppen falragasznak szánt plakátok kerülnek kalapács alá. A propagandacélokat szolgáló, esetleg moziba, kiállításra csábító, netán népnevelési célzattal készült látványos, különleges hangvételű vagy merész darabok egytől egyig egyedülálló alkotások, a mára műalkotásokká avanzsálódott plakátokból csupán néhány példány maradt meg épségben. A válogatásban egyaránt szerepelnek kiemelkedő grafikus mesterek szabad inspirációi, dekoratív…

Teljes cikk

Történet a nulladik évből: először láthatóak együtt Sugár János „soxorosító” grafikai sorozatai

A Történet a nulladik évből című ingyenes kiállításon, 2019. április 5. és május 10. között az Art Quarter Budapestben először láthatóak együtt Sugár János 1986 és 1990 között készült, kis példányszámú grafikai sorozatai. A művek képi világa bepillantást nyújt Sugár narratív művészetének ikonológiájába. Már Sugár János korai rajzai, vázlatai és tervei, amelyek között a rajzos napló forma is szerepet kapott, intenzív grafikai késztetésről tanúskodnak, főiskolai tanulmányainak befejezése után pedig a képzőművészeti technikák rendszere kezdi el foglalkoztatni. Egyik fő kérdése az volt, mit tesz lehetővé a médium maximális kihasználása, s ez…

Teljes cikk

Kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a Váza pipacsokkal valódi van Gogh-festmény

Holland szakértők bebizonyították, hogy valóban Vincent van Gogh munkája az egyik connecticuti művészeti múzeumban őrzött olajfestmény. A hartfordi Wadsworth Atheneum Museum közlése szerint a Váza pipacsokkal című 1886-os festmény valódi, „kétségkívül Van Gogh alkotása”. The authenticity of this painting was questioned, but experts have confirmed that, yes, this is a Van Gogh. https://t.co/KoO6Oy8y4d pic.twitter.com/5gVGEYWBRk — Connecticut Public Radio (@wnpr) 2019. március 25. Az amszterdami Van Gogh Museum szakértői röntgensugaras vizsgálattal megerősítették, hogy a festék alatt egy portré rejlik. Ez alapján a festő újrahasznosította a vásznat, hogy pénzt spóroljon – közölte…

Teljes cikk

Absztrakt Revü az MNG-ben: először láthatóak Weininger Andor alkotásai

Absztrakt Revü címmel látható kamarakiállítás a Bauhaus egyik jelentős alkotója, Weininger Andor festőművész munkáiból péntektől a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). Világszerte, így Magyarországon is számtalan esemény ünnepli idén a Bauhaus megalapításának századik évfordulóját, ehhez kapcsolódik az MNG Weininger-kiállítása is – közölte a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján az intézmény főigazgató-helyettese. Szücs György felidézte, hogy 2002-ben Weininger Andor hagyatékából több mint 150 munka került a Nemzeti Galéria gyűjteményébe, ebből az anyagból most látható először kiállítás. Hubertus Gassner művészettörténész emlékeztetett arra, hogy a világban ugyan mindenhol jól ismerik Moholy-Nagy László, Breuer Marcell és a…

Teljes cikk

A tavalyi év leglátogatottabb brit múzeuma lett a Tate Modern

A Tate Modern lett a leglátogatottabb brit múzeum tavaly: kiállításait majdnem 5,9 millióan nézték meg, s ezzel átvette a vezetést a korábbi listavezető British Múzeumtól, ahol 5,8 millióan jártak. A Tate Modern a Picasso- és a Modigliani-kiállítással aratott sikert a közönség körében, és a 2000-ben megnyílt múzeum először lett listavezető látogatószámát tekintve.  Londonon kívül a legnagyobb sikere 2018-ban a liverpooli World Múzeumnak volt, amelynek látogatottsága 111 százalékkal ugrott meg egy év alatt az ősi kínai agyagkatonákat bemutató kiállítás miatt. A legnépszerűbb brit látványosságok látogatószámát regisztráló Alva szervezet szerint a…

Teljes cikk

Budapesten eddig még nem látott Moholy-Nagy László fotográfiák tárlata a Mai Manó Házban

Moholy-Nagy László, a 20. század talán legnagyobb hatású magyar képzőművésze fotográfiáiból nyílt tárlat a Mai Manó Házban Bauhaus100 – A zseniális kísérletező címmel. A közönség először láthatja Budapesten a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött gyűjteményt. “A Bauhaus századik évfordulója alkalmából megszervezett kiállításon egy olyan alkotó műveit mutatjuk be, aki a fotográfiát alapjaiban rengette meg” – fogalmazott Baki Péter, a Mai Manó Ház igazgatója az esemény sajtóbejárásán. Tóth Balázs Zoltán, a kiállítás kurátora szólt arról, hogy a Magyar Fotográfiai Múzeum 87 darabos fotókollekcióval rendelkezik az 1946-ban Chicagóban elhunyt Moholy-Nagy Lászlótól. A képanyag…

Teljes cikk

Újra láthatóak lesznek a prágai tévétoronyra mászó óriás fekete babák – videó

Visszatérnek a prágai tévétoronyra a fekete óriásbabák. A toronyra mászó tíz óriásbaba közül az elsőt a hét végén szerelték fel hegymászók, a többi az időjárástól függően egy-két héten belül lesz újra látható a tévétornyon. David Cerny, a sok vitát kiváltó cseh képzőművész alkotásai 2000-ben kerültek a 216 méter magas tévétoronyra, amikor Prága Európa Kulturális Fővárosa volt. A speciális műanyagból készült, felfelé mászó fekete óriásbabák, amelyek darabonként mintegy 120 kilogrammosak, azonnal nagy érdeklődést keltettek, s azóta is viták tárgyát képezik. Az egyik oldal azt állítja, olcsó giccsről van szó, amely elrondítja…

Teljes cikk

Különleges archív felvételekkel az impresszinizmus géniusza a mozikban: Monet és vízililiomai

Március 28-tól érkezik a mozikba A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő része, amely az impresszionizmus géniuszának világába és egyik leghíresebb festmény-sorozatának születésébe nyújt betekintést, Ross King Dühödt ámulat – Claude Monet és a Vízililiomok című bestsellere nyomán. A háború sújtotta Franciaországban Claude Monet alapjaiban változtatta meg a művészet világát, miután világossá vált számára, hogy alkotásai jelenthetik országa számára a béke, a remény és az ellenállás szimbólumait a vérrel áztatott valóságban.  A Monet és vízililiomai – A víz és a fény bűvkörében címmel mozikba kerülő film bemutatja azt a megszállottságot,…

Teljes cikk