Szombaton a gemenci erdő óriásfáihoz indul vezetett túra

A gemenci erdőben megbújó, idős faóriásokat fedezhetik fel a természetbarátok a Gemenc Zrt. hétvégi túráján – közölte az erdőgazdaság. A kirándulás szombaton délelőtt fél tizenegykor indul a Gemenc Zrt. keselyűsi fogadó épületétől, ahonnan a résztvevők erdei vasúttal utaznak a gemenci Duna-parthoz. A túra útvonala innen a kijelölt ösvényeket elkerülve az “igazi” Gemencként ismert, alsó-gemenci erdőben folytatódik mintegy 12 kilométeren át. A kirándulók érintik a Forgó-tó körüli, ártéri területeket, esetenként vadösvényeken, a Grébec-Duna medrében haladva. Barabás Tamás túravezető az MTI-nek elmondta: többek között száz évnél idősebb kocsányos tölgyeket, csomoros fekete nyárakat,…

Teljes cikk

Megújul az esztergomi bazilika, de a munkák teljes ideje alatt látogatható marad

Négy év alatt több mint 13 milliárd forintból teljesen megújul Magyarország legnagyobb temploma, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház. A sürgős javítási munkákat már elkezdték, a teljes belső és külső felújítás négy év alatt több ütemben valósul megj – mondta el Németh Tamás, a felújítást vezető építészmérnök az MTI-nek. Felidézte: a bazilika állagmegóvása 2016-ban vált halaszthatatlanná. A kupola stukkódíszítésének kisebb-nagyobb részei potyogni kezdtek, a 60-70-méteres magasságból hulló vakolat veszélyes volt, ezért egy éve a teljes kupola alá hálót vontak. Emellett felállványozták az északi oldalhajót, ahol számos szakértő bevonásával radar- és…

Teljes cikk

Hemingway örökségét őrző központ nyílt az író egykori kubai házában

Megnyílt az Ernest Hemingway (1899-1961) örökségét őrző központ Kubában, a Nobel-díjas amerikai író hajdani otthona helyén. Az 1,2 millió dollárból (343 millió forint) kubai-amerikai együttműködésben épült központot a bostoni Finca Vigia alapítvány és a kubai Nemzeti Kulturális Örökség Tanácsa képviselői adták át helyi idő szerint szombat este. Hemingway az 1940-es, 1950-es években élt az egykori impozáns épületben, mely egy Havannától 15 kilométerre lévő domboldalon épült. A 2016 óta épülő központot modern tisztító és restauráló technológiákkal szerelték fel, hogy az 1961-ben elhunyt alkotó hátrahagyott műveinek sokaságát gondozzák. Az író után mintegy…

Teljes cikk

A tavalyi év leglátogatottabb brit múzeuma lett a Tate Modern

A Tate Modern lett a leglátogatottabb brit múzeum tavaly: kiállításait majdnem 5,9 millióan nézték meg, s ezzel átvette a vezetést a korábbi listavezető British Múzeumtól, ahol 5,8 millióan jártak. A Tate Modern a Picasso- és a Modigliani-kiállítással aratott sikert a közönség körében, és a 2000-ben megnyílt múzeum először lett listavezető látogatószámát tekintve.  Londonon kívül a legnagyobb sikere 2018-ban a liverpooli World Múzeumnak volt, amelynek látogatottsága 111 százalékkal ugrott meg egy év alatt az ősi kínai agyagkatonákat bemutató kiállítás miatt. A legnépszerűbb brit látványosságok látogatószámát regisztráló Alva szervezet szerint a…

Teljes cikk

Nem pazarolja többé az ivóvizet a híres Manneken Pis-szobor: visszavezetik a vizet a szoborhoz

Nem pisil többé ivóvizet a híres brüsszeli Manneken Pis-szobor: a város illetékesei ugyanis a közelmúltban azzal szembesültek, hogy a “pisilő kisfiú” szobrából napi 1000-2500 liter friss víz ömlik egyenest a csatornába. A közkedvelt szökőkút a 61 centiméter magas meztelen fiúcskával Jérôme Duquesnoy barokk mester műve, a belga főváros egyik közkedvelt látványossága. Az eredeti szobor 1619-ben készült, ma már egy brüsszeli múzeum gyűjteményének darabja, egy másolat helyettesíti a Grand Place mellett, a belga főváros középkori központjában – idézte fel a The Guardian brit napilap honlapja.  A közelmúltban Régis Callens, egy…

Teljes cikk

Újra láthatóak lesznek a prágai tévétoronyra mászó óriás fekete babák – videó

Visszatérnek a prágai tévétoronyra a fekete óriásbabák. A toronyra mászó tíz óriásbaba közül az elsőt a hét végén szerelték fel hegymászók, a többi az időjárástól függően egy-két héten belül lesz újra látható a tévétornyon. David Cerny, a sok vitát kiváltó cseh képzőművész alkotásai 2000-ben kerültek a 216 méter magas tévétoronyra, amikor Prága Európa Kulturális Fővárosa volt. A speciális műanyagból készült, felfelé mászó fekete óriásbabák, amelyek darabonként mintegy 120 kilogrammosak, azonnal nagy érdeklődést keltettek, s azóta is viták tárgyát képezik. Az egyik oldal azt állítja, olcsó giccsről van szó, amely elrondítja…

Teljes cikk

Esetlegesen levehetik a világörökségi listáról a belga Aalst város karneválját – részletek

Elveszítheti világörökségi státuszát a belgiumi Aalst város karneválja, amelyen régi antiszemita sztereotípiákra hajazó bábukat vonultattak fel. Az UNESCO világörökségi bizottságának hivatala közölte, hogy az ügyet napirendre tűzik a bizottság következő, december 9-14-i kolumbiai ülésén, amelyen megfontolás tárgyává teszik az esetleges levételt az emberiség szellemi örökségét felsoroló listáról. Az ENSZ Nevelésügyi, Oktatási és Kulturális Szervezetének pénteki közleménye hangsúlyozza, hogy elítéli “a rasszizmus, az antiszemitizmus, a muszlim- és idegengyűlölet minden formáját”. Audrey Azoulay főtitkár emlékeztetett arra is, hogy az aalsti karneválon nem először vonultak fel rasszista vagy antiszemita kocsik.  A március…

Teljes cikk

Online vécétérkép készül Kínában a turisták számára

Online vécétérképet fejleszt a kínai kulturális és turisztikai minisztérium felkérésére az ország egyik legnagyobb internetes keresőmotorját működtető Baidu, hogy ezzel segítse a turistákat a legközelebbi illemhelyek gyors megtalálásában. A turisztikai hatóságokra hivatkozva a CGTN, a kínai állami televízió nemzetközi hálózatában Csang Jü miniszterhelyettes elmondta: a Baidu térképén június végére kereshetővé válik szinte minden 2019 előtt épült mellékhelyiség, amely valamilyen turisztikai látványosság, közlekedési csomópont, étterem, szórakozóhely, szabadidőközpont, illetve park területén vagy közelében található. A keresőrendszerbe eddig mintegy húszezer illemhely koordinátáit táplálták be. A felhasználóknak lehetőségük lesz majd akadálymentesített vécékre is szűkíteni…

Teljes cikk

Amszterdam vöröslámpás negyedében jövőre betiltják a vezetett városnéző sétákat

Jövő évtől betiltják a vezetett városnéző sétákat és kocsmatúrákat Amszterdam vöröslámpás negyedében, főként a belvárosi turistaáradat mérséklése céljából – jelentette a holland sajtó. Betiltják 2020. január 1-től az ingyenes túrákat, a résztvevők esetenként hangos utcai toborzását, valamint idegenforgalmi adót vetettek ki a jegyekre. Emellett a városközpont többi részén is legfeljebb 15 fős csoportokat szervezhetnek az ezzel foglalkozó irodák. „Nem tartjuk helyénvalónak azt sem, hogy a turisták a szexmunkásokon legeltessék a szemeiket” – mondta Udo Kock, a terveket bejelentő önkormányzati képviselő. Felmérések szerint hetente több mint ezer szervezett csoport érkezik a…

Teljes cikk

Párizsba érkezett a Tutanhamon fáraó kincseit bemutató vándorkiállítás – videó

Elővételben 150 ezer jegy kelt el a Párizsban szombaton nyíló Tutanhamon-kiállításra, amelyen a bemutatott régészeti leletek több mint egyharmada először látható külföldön. A Tutanhamon, az aranyfáraó kincsei című tárlat világkörüli turnén van, Párizsba első állomásáról, Los Angelesből érkezett, ahol 700 ezer látogatót vonzott. A francia fővárosból novemberben Londonba, a Saatchi Galériába megy tovább, és a vándorkiállítás ismert állomásai között van még az ausztráliai Sydney is. A 2024-ig tartó, 10-állomásos vándorturné további hat állomását még nem közölték.  A leghíresebb egyiptomi fáraó, Tutanhamon sírjában talált tárgyakból 150 látható, közülük 60 először…

Teljes cikk