Az olimpiai bajnok Lemhényiné Tass Olgát köszöntötték 90. születésnapján

Az Olimpiai Bajnokok Klubja ünnepélyes ebéden köszöntötte Lemhényiné Tass Olga olimpiai bajnok tornásznőt, aki csütörtökön ünnepli 90. születésnapját. Az eseményen – amelyen 15 ötkarikás bajnok jelent meg – kezdésként egy filmrészletben idézték fel Tass Olga pályafutásának legemlékezetesebb pillanatát, amikor az 1956-os olimpián úgy lett aranyérmes a kéziszer-csapattal, hogy a verseny előtt elveszítette nemzeti színű szalagját, és helyette szivárványszínűvel lépett porondra. Az ünnepelt elárulta: az iskolai tanításain kívül nem szeret beszélni, de szívből örült annak, hogy milyen sokan személyesen is elmentek a köszöntőjére. “Soha nem akartam többet, mint amit elértem, tisztában…

Teljes cikk

Tokió 2020 – Világranglista-harmadikként vág neki a kvalifikációnak a férfi kardcsapat

A következő időszakban a hangsúly a csapatversenyeken lesz a férfi kardozók számára, mert a cél az, hogy a válogatott ott legyen a jövő évi olimpián – mondta Decsi András, a férfi kardozók vezetőedzője a hétvégi, budapesti világkupa zárultával. A tréner jelezte, hogy a válogatott vívók az április végi, szöuli Grand Prix-n is elindulnak, amely egyéni viadal, de lényegesebb lesz ennél a májusi, madridi világkupa, valamint a júniusi, düsseldorfi Európa-bajnokság és a júliusi, budapesti világbajnokság csapatversenye. “Fontos volt, hogy egységbe kovácsolódva, jó érzéssel vágjanak neki a fiúk az olimpiai kvalifikációs időszaknak”…

Teljes cikk

Tokió 2020 – A földrengés sújtotta övezetekbe is elviszik az olimpiai lángot

Japán földrengés sújtotta területein állítják ki jövő márciusban az olimpiai lángot közvetlenül a hivatalos, 121 napos váltófutás kezdete előtt. Az insidethegames.biz oldal híre szerint a szervezők, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a helyi újjáépítési ügynökség és a tartományok vezetőinek megállapodása alapján a láng két-két napig lesz majd látható a 2011-es katasztrófában leginkább érintett három prefektúrában: március 20-án Mijagiba érkezik meg Görögországból, majd Ivatéba, onnan pedig Fukusimába viszik. A hagyományos lángváltó május 26-án rajtol a fukusimai nemzeti edzőközpontból, s az ország mind a 47 prefektúráját bejárva érkezik majd meg a július 24-i…

Teljes cikk

Tokió 2020 – Szász-Kovács Emese gyermeket vár, de a kvalifikációba bekapcsolódna

Anyai örömök elé néz, ezért egy ideig szünetelteti a vívást Szász-Kovács Emese, de a tokiói olimpia kvalifikációs időszakának vége felé már ismét rendelkezésre állna, amennyiben szükség lenne rá. A Rióban ötkarikás aranyérmes, 36 éves párbajtőröző augusztusra várja első gyermekét, ezért – amint azt csütörtökön, sajtótájékoztatón mondta – a júliusi, budapesti világbajnokságon biztosan nem indul. “A kvalifikáció első versenyeiből kimaradok, de egy fiatal csapat elkezdte bontogatni a szárnyait, s ha csodát tesz, és +lőtávolban+ leszünk, a szövetség pedig úgy gondolja, hogy szükség van rám, akkor a vége felé rendelkezésre fogok állni”…

Teljes cikk

Téli EYOF – Elődöntős a curlingcsapat

A második helyen zárta a csoportküzdelmeket, így elődöntős a magyar vegyes curlingcsapat a szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). A csütörtöki versenynapon a Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta csapat 8-4-re nyert a végső győzelemre is esélyes dánok ellen, és pénteken a másik csoport győztesével, a svájciakkal mérkőzik a fináléért – az EYOF honlapja alapján. A női műkorcsolyázók között Láng Júlia a rövidprogram után a hetedik helyen állt, a csütörtöki kűrben azonban rontott, így végül 13. lett. Az alpesi sízők óriás-műlesikló számában, illetve…

Teljes cikk

Téli EYOF – Láng Júlia hetedik a rövidprogram után

A női műkorcsolyázók szerdai rövidprogramja után Láng Júlia hetedik helyen áll a Szarajevóban zajló téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Alpesi síben a női óriás-műlesiklást rendezték, melyben Hozmann Szonja, aki tavaly a phjongcshangi olimpián is szerepelt, 39., míg Majtényi Hanna 43. lett, Tóth Zita pedig az első futamban kiesett. A Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta vegyes curlingcsapat annak ellenére továbbra is versenyben van az elődöntőbe jutásért, hogy három győzelmet követően 7-2-re kikapott a százszázalékos brit együttestől. A magyarok 19 órától a csehek ellen…

Teljes cikk

Olimpia 2032 – Szöullal pályázik déli részről a két Korea

A Dél-koreai Sport és Olimpiai Bizottság (KSOC) a főváros Szöult választotta ki pályázó városnak a 2032-es nyári olimpiára, melyért az észak-koreai ötkarikás szervezettel közösen száll majd versenybe. Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz szakportál információja szerint a KSOC-nak Szöul és az ország második legnagyobb városa, Puszan közül kellett választania, s a szavazáson 49-ből 34-et a főváros kapott. Puszan az ülésen azt is felvetette, hogy a két város közösen lehetne pályázó, ám a bizottság ezt elutasította. A Koreai NDK és a Koreai Köztársaság így minden bizonnyal Szöullal és az északi főváros Phenjannal…

Teljes cikk