Együttműködési megállapodást kötött a CERN és a Miskolci Egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem és a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN). A Miskolci Egyetem által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták: a 2038-ig szóló együttműködés a következő generációs hadronütköztető szupravezető alapanyagokból álló alkatrészeinek fejlesztésére és tesztelésére szól. A közlemény szerint a CERN azért választotta magyarországi kutatói bázisának a Miskolci Egyetemet, mert ott egyszerre áll rendelkezésre a szupravezető anyagok fejlesztését és tesztelését lehetővé tevő műszaki és technológiai háttér, ami régiós szinten is egyedülálló képesség. A most induló projektben összesen mintegy 30 miskolci oktató, kutató, doktorandusz…

Teljes cikk

A szegedi papucs hímzését oktató képzés indul

A szegedi papucs hímzésének technikáját, motívumkincsét és színvilágát ismerhetik meg azok, akik részt vesznek a Szegedi Papucsért Alapítvány, a Szent-Györgyi Albert Agóra és a Hagyományok Háza közös, március végén induló tanfolyamán – tájékoztatott a civil szervezet. A tájékoztatás szerint a kézzel készülő papucsok hímzői már csak néhányan vannak, és ők sem fiatalok. A hagyományos papucsot készítő cipészmestereknek nagy szükségük van arra, hogy szakértő kezek készítsék a papucsfejekre kerülő motívumokat. A hímző utánpótlás megteremtése az egyik legégetőbb feladat a mesterség fennmaradása érdekében – közölték. A papucshímzés speciális tudást igényel, nemcsak azt…

Teljes cikk

A világ 100 legjobb művészeti felsőoktatási intézménye között a Zeneakadémia

A világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye között van az előadóművészeti képzési kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a brit Quacquarelli Symonds (QS) 2019-es rangsora szerint – közölte az intézmény hétfőn. A február végén közétett rangsorban a közép- és kelet-európai régió művészeti egyetemek közül a Zeneakadémia mellett mindössze két iskola szerepel az első 100-ban, az Észt Zene- és Színiakadémia és a moszkvai Bolsoj Balettintézet. A QS az 51. helytől a 100. helyezésig hagyományosa már csak csoportos sorrendet közöl, ebben a szekcióban kapott helyett a Zeneakadémia is. IA QS nemzetközi szakterületi rangsorok…

Teljes cikk

Online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás

A közeljövőben elektronikussá válik számos, általános és középiskolai tanulmányi ügy intézése, a többi közt online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás – közölte a Klebelsberg Központ szerdán. Azt írták: a fejlesztés összesen 5 milliárd forint európai uniós támogatásból valósul meg, és egyes részei már a 2018-2019-es tanévben használhatók lesznek. A szülők 2019 áprilisában már választhatják a gyermek általános iskolai beiratkozásakor az online ügyintézés lehetőségét, amelynek során az adatokat a KRÉTA rendszer felületén vagy a https://eugyintezes.e-kreta.hu weboldalon történő regisztráció után otthonról is kitölthetik. Az online jelentkezést követően az intézményben már…

Teljes cikk

A világ 200 legjobb egyeteme között van a Semmelweis gyógyszerészeti képzése

A gyógyszerészeti képzést tekintve a világ 200 legjobb egyeteme között szerepel a Semmelweis Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) frissen publikált szakterületi rangsorán. A közlemény szerint a szélesebb szakterületek rangsorában az élet- és orvostudományi képzési területen a Semmelweis Egyetem a 308. helyen végzett, ami a hazai egyetemek közül a legjobb eredmény. A szűkebb szakterületi listán az orvostudományi képzést tekintve a 201-250. helyezés között végzett az egyetem, szinten a legjobbként a magyar mezőnyben. A nemzetközi szakterületi rangsor készítői a listák összeállításánál négy szempontot vesznek figyelembe: az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát,…

Teljes cikk

Tudományos élményközpontot adtak át Székesfehérváron

Titkok Háza néven tudományos élményközpontot avattak hétfőn Székesfehérváron. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával megvalósult intézmény átadásán Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke azt mondta, hogy a Titkok Háza “a valósághoz hozza közelebb a gyerekeket”. Meg kell találni az összhangot az élménypedagógia és az iskolapadban való tanulás között – jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a most középiskolába kerülő gyerekek az egyetem elvégzéséig akár száz új szakmával is szembesülhetnek a digitalizáció és a technológiai újítások következtében. Ebben óriási segítség lesz az élményközpont is, amely ráirányíthatja a figyelmet…

Teljes cikk

Ismét nemzetközi hírű kutatókkal találkozhatnak a Szegedi Tudós Akadémia növendékei

Erwin Neher német Nobel-díjas biofizikussal és feleségével, Eva-Maria Neher biokémikussal, az XLAB Kísérleti Laboratórium alapítójával és igazgatójával találkozhatnak a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program, a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) növendékei a Tisza-parti városban vasárnaptól. A Nobel-díjasok és tehetséges diákok tizenharmadik találkozóján a tudományos elismeréssel 1991-ben kitüntetett kutató az agyi jelekről, felesége pedig a természettudományos oktatásról tart plenáris előadást. A kutatók a háromnapos program során személyesen is találkoznak az élettudományok iránt érdeklődő középiskolásokkal és egyetemistákkal. Erwin Neher 1991-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat Bert Sakmann-nal együtt a sejtek ioncsatornáinak működését illető…

Teljes cikk

A periódusos rendszer nemzetközi éve alkalmából előadással várják a középiskolásokat az MTA-n

Periódusos rendszer extrákkal címmel középiskolás diákok hallgathatnak ismeretterjesztő előadást február 26-án a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) az elemek periódusos rendszerének nemzetközi éve alkalmából. Az előadást Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára tartja az MTA Dísztermében. A 2019-es évet az ENSZ Közgyűlése és az UNESCO több nemzetközi tudományos szervezet kezdeményezésére a periódusos rendszer nemzetközi évévé nyilvánította, ezzel megemlékezve az orosz Dmitrij Mengyelejev által írt első, a periódusos rendszer logikáját ismertető tudományos cikk megjelenésének 150. évfordulójáról. Ennek alkalmából 2019-ben világszerte számos tudományos rendezvényt tartanak a periódusos rendszerről. Az ismeretterjesztő programot a…

Teljes cikk

Angol nyelven indít vízügyi képzést a Pannon Egyetem Nagykanizsán

Vízügyi üzemeltetési mérnök alapszakot indít a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza, Magyarországon először angol nyelven – tájékoztatta az intézmény az MTI-t. Közleményükben kiemelték: globális vízhiány várható, ezért a víztechnológiák támogatása, innovatív fejlesztése minden ország számára nemzetstratégiai cél. Magyarország meghatározó szerepet tölt be ezen a területen, hiszen a Kárpát-medence geológiai és geográfiai adottságai, illetve az ezzel párosuló víztechnológiai tudás több mint százéves tradíciókkal rendelkezik. Miután egyre fokozódik az igény a fejlett víztechnológiai megoldások iránt, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza 2019 szeptemberétől Magyarországon először indít angol nyelvű vízügyi üzemeltetési mérnök alapszakot. Galambos Ildikó,…

Teljes cikk

Tanítsunk Magyarországért: elindult az egyetemi mentorprogram

Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket. A “Tanítsunk Magyarországért” egyetemi mentorprogram hétfői debreceni megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a felkészítési kurzusra jelentkező mintegy háromszáz hallgató előtt a program indítását indokolva két tapasztalatot említett. Egyrészt – mondta – a kistelepüléseken élő 14 éveseknek nehéz elhagyni a megszokott környezetüket, “traumát okoz” az iskolaváltás. Másrészt az a nemzetközi tapasztalat, hogy azoknak a diákoknak az eredményei, akiket csak néhány évvel idősebb mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal…

Teljes cikk