Az idei Tarjáni Tavasz Dés László koncertjével kezdődik ma este

Dés László koncertjével ma kezdődik a Tarjáni Tavasz, Salgótarján legnagyobb művészeti fesztiválja, amelynek május végéig tartó programjában több mint ötven rendezvény szerepel. A városban 1988 óta minden évben megrendezik a fesztivált. Az idei programból kiemelkedő Dés László és Básti Juli nyitókoncertje mellett a Dumaszínház előadása Dombóvári Istvánnal és Aranyosi Péterrel, a Palócföldi táncháztalálkozó a Csík Zenekarral, valamint az idén 35 éves Nemzetközi Dixieland Fesztivál, amelyen a V4-ek a zene mellett a gasztronómiában is bemutatkoznak majd. A “KultKaland” mottójú fesztiválon fellép Hernádi Judit is, aki zenés délutánra várja a látogatókat a…

Teljes cikk

Országos táncháztalálkozó és kirakodóvásár 2019: programok a Fonóban és az Arénában

Mintegy 2600 közreműködővel rendezik meg április 5. és 7. között az 38. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében. Április 5-én Halljunk szót! címmel a Fonó Budai Zeneházban koncerttel egybekötött nyitótáncházzal indul a rendezvény. Másnap, a táncháztalálkozó első napján a Budapest Sportarénában táncházak és bemutatók, valamint kézműves foglalkozások és játéktanítás is várja az érdeklődőket – közölték a szervezők. Az április 7-i program a gyermekekre és a gyermekes családokra összpontosít. A nyugat-magyarországi régiót bemutató Aprók bálján a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vesz a táncokban, mindenki kipróbálhatja…

Teljes cikk

VéNégy, a Dunakanyar legsokszínűbb fesztiválja: idén is zene, színház és a holdfényes Duna-part

A Tankcsapda, a Follow The Flow vagy éppen a Margaret Island koncertje a Duna-parton, nemzetközi színházi előadások, ámulatba ejtő utcaszínházi bemutatók, lazulás a Dunakanyar ölelésében és mindez néhány percre Vác belvárosától. A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó idén július 4. és 7. között várja azokat, akik egy valóban barátságos fesztiválra vágynak, ahol a zene mellett a kultúra, a közösségépítés és a természeti környezet is fókuszban van. Kevés annyira hangulatos helye van az országnak, mint a Dunakanyar. A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó a váci Duna-partra hozza el a legnépszerűbb magyar…

Teljes cikk

Idén négy helyszínen lesz a Budapesti Tavaszi Vásár

A Vörösmarty tér felújítása miatt idén a Vigadó téren, a Fővám téren, a Deák téren és a Városháza parkban várja a látogatókat kézműves termékekkel, vásári hangulattal és gyerekprogramokkal a Budapesti Tavaszi Vásár és Hagyományőrző Kulturális Fesztivál április 5. és 28. között. A kézművesek pavilonjaiban a látogatók a húsvéti kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományos és dizájntermékekkel találkozhatnak, a vendéglátósoknál pedig a legjobb húsvéti fogásokat lehet majd megkóstolni – olvasható a rendezvényt szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) közleményében. A Duna-korzón felállított színpadon különböző koncertekkel, iparművészeti bemutatókkal, népzenei és néptáncműsorokkal készülnek, húsvétkor pedig…

Teljes cikk

Csend2019: ízelítő a Pannonhalmi Főapátság idei kulturális programjaiból

A csendnek szenteli 2019-es kulturális és spirituális évadát a Pannonhalmi Főapátság, a programok között hangversenyek, kiállítások, fitnesz lelkigyakorlatok és csendkurzusok is szerepelnek. Az idei évben rendezvényeikkel és kiadványaikkal is a csendre mint belső forrásra, táplálékra és éltető erőre szeretnék felhívni a látogatók figyelmét – hangsúlyozta Hortobágyi T. Cirill főapát a Pannonhalmi Főapátság Csend2019 elnevezésű évadát bemutató szerdai sajtótájékoztatón Budapesten. A nagyböjti hangversenysorozatban március 15-én a Wiener Choralschola 8-14. századi gregorián énekeket, március 29-én Balázs János és Váradi László zongoraművészek Liszt- és Schubert-műveket, április 12-én a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese Bach-kantátákat…

Teljes cikk

Győri Tavaszi Fesztivál 2019: több mint két héten át változatos programok – részletek

Március 15. és április 1. között rendezik idén a Győri Tavaszi Fesztivált, amelynek programjai közt színházi előadások, koncertek, kiállítások és gyermekprogramok is szerepelnek – hangzott el a rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón. A tavaszi programsorozat március 15-én A szabadság apró betűs hősei című kiállítás megnyitójával kezdődik a Megyeház téren. A tárlat, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban harcoló magyar tudósok életét követi végig a szabadságharc leverése után, március 21-ig tekinthető meg ingyenesen. Március 18-án a Zichy-palotában a Győri Filharmonikus Zenekar tagjaiból alakult rézfúvós kvintett Händel, Mozart, Bizet és Strauss műveiből ad koncertet.…

Teljes cikk

BTF 2019: ízelítő az idei fesztivál programjából

Az orosz kultúra jelenti majd a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) egyik legerősebb fókuszát; a rendezvénysorozat április 5. és 22. között klasszikus zenei koncertekkel, opera-, balett-, tánc- és színházi előadásokkal, jazz- és könnyűzenei estekkel, kiállításokkal várja a közönséget. A BTF valójában ennek a csodálatos városnak, Budapestnek a kultúrájáról szól – hangsúlyozta a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a szervező Operatív Testület elnöke. Mint megjegyezte, szimbolikus jelentősége van annak, hogy a BTF programját a főváros napokban megnyílt új kulturális színterén, a Nemzeti Táncszínházban mutatják be, amely a fesztivál…

Teljes cikk

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál 2019: számos különleges program is szerepel a kínálatban

Tizenöt helyszínen több mint hatvan programot kínál a március 11. és április 1. között zajló 34. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelynek idei mottójául a szecessziót, a megújulást választották a szervezők – derült ki a programsorozat kecskeméti sajtótájékoztatóján. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester elmondta: a tavaszi fesztiválok történetében az ország egyik legrégebbi rendezvénye a kecskeméti. Az idei fesztiválnak külön aktualitást ad, hogy több intézmény és egyesület jubileumi évfordulóját ünnepli, köztük a 40 éves Kecskeméti Városi Fúvószenekar, az 50 éve alapított Forrás folyóirat vagy a 110 éve megnyílt Kecskeméti Művésztelep. Bak Lajos, a főszervező…

Teljes cikk

Művészeti ágak kavalkádja az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválon

A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg – közölték a szervezők a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón a helyi Kölcsey Központban. Komolay Szabolcs Debrecen kulturális alpolgármestere szerint a város hagyományos tavaszi kulturális programsorozata debreceni és egyetemes értékeket közvetít, de a tradíciókat megőrizve az idén megújul. Az újdonságok között említette az alpolgármester a “műfajok egymásba kapaszkodását”, egyfajta műfaji átjárhatóságot, ami a zenés, táncos, prózai és képzőművészeti programokat is jellemzi. Kiemelte ezek közül a Honeybeast…

Teljes cikk

Legendás előadókkal koncertek, színház és táncfesztivál is szerepel a Szombathelyi Agora tavaszi kínálatában

Szombathely tavaszi kulturális programkínálattal várja az érdeklődőket koncertekkel, színházzal és tánccal. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy február 18-án Koncz Zsuzsa ad koncertet a Művelődési és Sportházban (MSH), február 22-én pedig a Savaria Szimfonikus Zenekar Puccini Bohémélet című operáját adja elő Madaras Gergely vezényletével, február 23-án pedig az Ismerős Arcok 20 éves jubileumi koncertjén vehet részt a közönség. Az MSH-ban még a tavasszal fellép majd például Bródy János, a Budapest Bár, a Quimby, az Ataru Taiko, a Coprive és a 100 Folk Celsius együttes is. A programkínálatot színházi előadásokkal is színesítik, március…

Teljes cikk