Psota Irén tiszteletére, egykori budapesti lakóházának falán emléktáblát avattak

Emléktáblát avattak Psota Irén (1929-2016), a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színész születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából csütörtökön Budapesten, egykori lakóházánál a Bem rakpart 30. szám alatt. Az emléktáblát Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója leplezte le. A 2016-ban elhunyt színésznő március 28-án ünnepelte volna kilencvenedik születésnapját. “A Nemzeti Színház számára kötelező emlékezni a nagyjainkra, színészeinkre” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a csütörtöki ünnepségen, hozzátéve, hogy Psota Irén filmjeivel és előadásival még mindig úgy van jelen a köztudatban,…

Teljes cikk

A Föld órája 2019: este fél kilenctől egy órára kapcsold le a felesleges energiát

Ma este, magyar idő szerint 20.30-kor számos nagyváros, intézmény és vállalat fényeit, valamint Budapest több ikonikus épületének díszkivilágítását lekapcsolják a Föld órája mozgalomhoz csatlakozva. A Föld óráját szervező Természetvédelmi Világalap (WWF) minden év márciusának utolsó szombatján, az óraátállítás előtti estén arra kéri a mozgalom támogatóit, hogy egy órára kapcsolják le a felesleges lámpákat és elektromos berendezéseket. A szimbolikus lekapcsolás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az éghajlatváltozásra, valamint a természeti értékek megőrzésének fontosságára és a fenntartható életmódra. Nyíregyházán többek között a római katolikus, a görög katolikus, az evangélikus és a református…

Teljes cikk

Kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a Váza pipacsokkal valódi van Gogh-festmény

Holland szakértők bebizonyították, hogy valóban Vincent van Gogh munkája az egyik connecticuti művészeti múzeumban őrzött olajfestmény. A hartfordi Wadsworth Atheneum Museum közlése szerint a Váza pipacsokkal című 1886-os festmény valódi, „kétségkívül Van Gogh alkotása”. The authenticity of this painting was questioned, but experts have confirmed that, yes, this is a Van Gogh. https://t.co/KoO6Oy8y4d pic.twitter.com/5gVGEYWBRk — Connecticut Public Radio (@wnpr) 2019. március 25. Az amszterdami Van Gogh Museum szakértői röntgensugaras vizsgálattal megerősítették, hogy a festék alatt egy portré rejlik. Ez alapján a festő újrahasznosította a vásznat, hogy pénzt spóroljon – közölte…

Teljes cikk

A Szaturnusz gyűrűi közötti miniholdakról szerzett információkat mutatta be a NASA

A Szaturnusz gyűrűi között keringő miniholdakról a Cassini űrszonda által szerzett információkat először mutatta be a NASA. A Science című tudományos lapban publikált tanulmány leírja a Szaturnusz gyűrűi között elhelyezkedő, 8-116 kilométeres átmérőjű holdakat, melyek a Pán, a Daphnisz, az Atlasz, a Pandora és az Epimetheusz nevet kapták. A holdak a bolygó körüli gyűrűk közé ékelődve keringenek – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A Cassini 13 évet töltött a Szaturnusz közelében. Működése utolsó évében a gyűrűk között helyezkedett el, onnan küldött adatokat a Földre, amíg 2017. szeptember 13-án el nem…

Teljes cikk

Absztrakt Revü az MNG-ben: először láthatóak Weininger Andor alkotásai

Absztrakt Revü címmel látható kamarakiállítás a Bauhaus egyik jelentős alkotója, Weininger Andor festőművész munkáiból péntektől a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). Világszerte, így Magyarországon is számtalan esemény ünnepli idén a Bauhaus megalapításának századik évfordulóját, ehhez kapcsolódik az MNG Weininger-kiállítása is – közölte a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján az intézmény főigazgató-helyettese. Szücs György felidézte, hogy 2002-ben Weininger Andor hagyatékából több mint 150 munka került a Nemzeti Galéria gyűjteményébe, ebből az anyagból most látható először kiállítás. Hubertus Gassner művészettörténész emlékeztetett arra, hogy a világban ugyan mindenhol jól ismerik Moholy-Nagy László, Breuer Marcell és a…

Teljes cikk

Interaktív csillagászati kiállítás nyílik a Vajdahunyadvárban

A varázslatos világűr – csillagközi kaland címmel nyílik interaktív kiállítás szombaton a Vajdahunyadvárban. A bemutatón a látogatók bejárhatják a Naprendszert és a Tejutat, valamint számos csillagászati alapfogalommal is megismerkedhetnek játékos, interaktív formában – fejtette ki Kovács Adrienn, a kiállítást rendező F Exhibition munkatársa az M1 aktuális csatornán pénteken. Elmondta, hogy a résztvevőket egy játékfüzetet vezeti végig a kiállítás több mint ezer négyzetméterén, amely 24 űrkikötőt érint. Minden második standon különböző nehézségű rejtvények várják majd a közönséget, akik így fontos információkat, érdekességeket tudhatnak meg a Világűrről, annak törvényeiről, természetéről, távoli tájairól,…

Teljes cikk

Budapest Kvartett Hétvége a Nádor Teremben Schubert vonósnégyes műveiből

Schubert vonósnégyesei szólalnak meg a Budapest Kvartett Hétvége elnevezésű minifesztiválon péntektől vasárnapig a budapesti Nádor Teremben. A rendezvényen az Accord Quartet, a Roman Quartet, a Szervánszky Quartet, a Krulik Kvartett, a Kállai Kvartett, a Quartetto Speranza, a Szigeti Kvartett és a Kruppa Kvartett ad hangversenyt, valamint fellép az Anima Musicae Kamarazenekar Schubert emblematikus C-dúr vonósötösének zenekari előadásával – közölték a szervezők. A koncertek előtt a közönség zenetörténeti előadásokat hallhat, a műsorvezető szerepét Tóth Endre zenetörténész tölti be, aki második alkalommal házigazdája a rendezvénysorozatnak. A 2018-ban életre hívott, akkor Beethovent főszerepbe…

Teljes cikk

Metrófelújítás – Változik a közlekedési rend a fővárosban

Szombat délután átadják az utasforgalomnak a 3-as metró felújított, északi szakaszát és április 6-án lezárják a délit, emiatt jelentős változásokra kell számítani az érintett területek közlekedési rendjében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Lehel tér és Újpest-központ közötti szakasz átadásával szombattól a felújítás előtti forgalmi rend lép életbe: fokozatosan megszüntetik a buszsávot és a Váci útról újra lehet balra kanyarodni a Róbert Károly körútra a Lehel utca felé. A tömegközlekedés menetrendje is módosul: megszűnik a pótlóbusz, a 12-es villamos újra Angyalföld kocsiszínig, a 34-es és 106-os az Árpád…

Teljes cikk

A most Pompejiben felfedezett ókori gyorsbüfét csodálatos falfestmények díszítik

Egy újabb ókori “gyorsbüfét”, úgynevezett thermopoliumot fedeztek fel a Pompejiben folyó ásatásokon Olaszországban. A thermopoliumokban meleg ételeket, köztük frissen sült húsokat és frissen készült halételeket, sajtot, olívabogyót, kenyérbe tett sózott halat, lencsét, bort árultak. Jellemzőjük a pultba mélyen belesüllyesztett nagyhasú tárolóedények, a doliumok voltak, és legfőképpen a szegényebb rétegek jártak ide enni, akiknek nem volt pénze vagy lehetősége otthon főzni. Az ókori Rómában széles körben elterjedtek voltak ezek a falatozók, Pompejiben is találtak már belőlük mintegy nyolcvanat, a most felfedezett – és még csak részben kiásott – vendéglő különlegessége, hogy…

Teljes cikk

Soha ennyi delfintetemet nem vetett még partra a víz Franciaországban

Több mint ezer megcsonkított, levágott uszonyú delfintetem sodródott az Atlanti-óceán francia partjaira év eleje óta, az agresszív ipari halászat okozta tömeges pusztulásuk miatt a francia környezetvédelmi tárca nemzeti tervet vázolt fel az állatok védelmére. „Soha nem láttunk ilyen nagyszámú partra vetődött tetemet. Még csak három hónap telt el az évből, de már meghaladtuk a tavalyi rekordot, amely az elmúlt 40 év legnagyobb arányú pusztulása volt” – hangoztatta Willy Daubin, a La Rochelle-i Egyetem Tudományos Kutatóközpontjának munkatársa.  Daubin elmondta, hogy az állatok 90 százalékának pusztulását halászhálóval való véletlen befogás okozta,…

Teljes cikk