Megjelent az első tojás a bekamerázott gemenci gólyafészekben

Megjelent az első tojás csütörtökön a gemenci feketególya-pár bekamerázott fészkében. A korábbi pár, Sára és Tóbiás általában 4 tojást rakott, de csak a kamerák beüzemelése előtti évben, 2012-ben repült ki 4 fióka a fészekből. A 2012 és 2018 közötti 7 évben összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején – idézi fel a Gemenc Zrt. csütörtöki közleménye. Mint írják, az adatokat, amelyeket Tóbiás és Sára megfigyelésekor regisztráltak a kutatók, most összehasonlíthatják az új gólyapár szokásaival. A hasonlóságok és a különbözőségek feltárása olyan kutatási eredményeket szolgáltathat, amelyek…

Teljes cikk

Áprilistól újra látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum

Április 2-tól újra várja a látogatókat megújult kiállítással az egykori HÉV-kocsiszínből kialakított szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum. A 3000 négyzetméteres fedett és 2000 négyzetméteres szabadtéri területen fekvő kiállításon hetven felújított, muzeális járművet tekinthetnek meg a látogatók – olvasható a BKV Zrt. közleményében. A tárlaton archív fotókon, dokumentumokon és korabeli tárgyi emlékeken keresztül elevenedik meg a főváros és a történelmi Magyarország közösségi közlekedésének kialakulása, fejlődése, az első lóvasúti vonal megnyitásától a metróközlekedésig, az első omnibuszok felbukkanásától az autóbusz- és trolibusz-közlekedésig. Megismerhetik az érdeklődők a mai BKV Zrt. jogelődjeit, az egykori és mai…

Teljes cikk

Madrid betiltja a vadállatok cirkuszi szerepeltetését

A vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltásáról döntött Madrid városának közgyűlése szerdán. A szabályozás egy év türelmi időt biztosít a cirkuszoknak, hogy alkalmazkodjanak az új előírásokhoz. Az érintettek a rendeletmódosításról szóló tárgyalásokon egyébként hatéves moratóriumot kértek. Döntésével Madrid csatlakozott a több mint 200 olyan helyi önkormányzathoz Spanyolországban, amely véget vetett területén a vadállatok cirkuszi felléptetésének, megfelelve ezzel az Európai Állatorvosok Szövetsége (FVE) ajánlásának. A szervezet korábban arra figyelmeztetett, hogy a vadállatok természetes élettani, mentális és szociális szükségleteinek nem lehet eleget tenni a cirkuszi környezetben. A városvezetés előterjesztésében hivatkozott az állati jogok egyetemes…

Teljes cikk

Az olimpiai bajnok Lemhényiné Tass Olgát köszöntötték 90. születésnapján

Az Olimpiai Bajnokok Klubja ünnepélyes ebéden köszöntötte Lemhényiné Tass Olga olimpiai bajnok tornásznőt, aki csütörtökön ünnepli 90. születésnapját. Az eseményen – amelyen 15 ötkarikás bajnok jelent meg – kezdésként egy filmrészletben idézték fel Tass Olga pályafutásának legemlékezetesebb pillanatát, amikor az 1956-os olimpián úgy lett aranyérmes a kéziszer-csapattal, hogy a verseny előtt elveszítette nemzeti színű szalagját, és helyette szivárványszínűvel lépett porondra. Az ünnepelt elárulta: az iskolai tanításain kívül nem szeret beszélni, de szívből örült annak, hogy milyen sokan személyesen is elmentek a köszöntőjére. “Soha nem akartam többet, mint amit elértem, tisztában…

Teljes cikk

Először találtak pteroszaurusz kövületet Kubában

Először fedeztek fel Pteroszauruszfosszíliát Kubában – számolt be a Granma című helyi lap. Kubai és amerikai paleontológusok a karibi szigetország szívében lévő Cienfuegoshoz közeli Damuji régióban tárták fel a „szárnyas gyíkok” egyik képviselőjének megkövesedett csonttöredékeit felső krétakori üledékes kőzetben. A kutatócsoportot vezető Carlos Rafael Borges szerint az egyesült államokbeli Montanai Egyetem földtudományokkal foglalkozó intézetének specialistái voltak az elsők, akik egy repülő őshüllőnek tulajdonították a maradványokat. Az amerikai szakemberek eredményeit később az argentínai La Plata-i Múzeum szakértői is megerősítették. A dinoszauruszokkal közeli rokonságban álló pteroszauruszok a triász időszak végétől (nagyjából 205…

Teljes cikk